tabla

 

1978 óta foglalkozom síremlékek készítésével. Kezdetben csak műkő, majd az idő múlásával egyre több márvány és gránit síremléket készítettem.

Napjainkban továbbra is a fő profil a síremlék- és kriptakészítés, de egyre növekvő számban készítünk különféle párkányokat, pultokat, lépcső- és egyéb burkolatokat, kerítés- és kéménytetőket. Ezeket a termékeket ma már főként gránitból állítjuk elő, megbízóim kérése alapján. Annak érdekében, hogy megbízóim igényeit minél magasabb szinten ki tudjam elégíteni korszerű technológiai eszközökkel és négy szakemberrel állok megbízóim rendelkezésére. Telephelyemen több, mint 20 féle gránitból, valamint műkőből és márványból lehet választani. Az érdeklődők kiállítótereimen, valamint prospektusok formájában ismerkedhetnek meg munkáimmal és ezen felül vállalom egyedi elképzelések megvalósítását is.

Az új termékek előállítása mellett vállalom a régi síremlékek tisztítását és felújítását is.

Üdvözlettel:

alairas

Balázs Béla
Kőfaragó és műkőáru készítő

 

warningTájékoztatom a Tisztelt Látogatót, hogy a megbízóim által támasztott magas minőségi követelmények miatt az általunk előállított terméskő termékekhez kizárólag olasz importból származó nyersanyagot használunk fel, és határozottan elzárkózom minden Kínában előállított termék forgalmazásától.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek.